Eredetileg Project Americas volt a GTA 6 munkacíme, és Észak- és Dél-Amerika nagy területeit fedte volna le. Ez is kiderült a Bloomberg nagy riportjából, amelyben a Rockstar vezetői ritka részletességgel beszéltek a játék fejlesztéséről, a csúszásokról és a kiszivárogtatásokról. A Eurogamer összefoglalója szerint az első kutatóutat Rob Nelson, a Rockstar North egyik vezetője 2015-ben szervezte Miamiba. A projektet később Miamira és környékére szűkítették, és a Red Dead Redemption 2 miatt több évvel el is tolták.
A Red Dead Redemption 2 után a Rockstar létszáma 2441-ről 4711 főre nőtt 12 irodában, Dan Houser pedig távozott, így Nelson, Aaron Garbut és Phil Hooker lettek a fejlesztés vezetői. 2019-re megvolt a játék váza és a két főszereplő, Jason és Lucia története, de a részletek kidolgozását a koronavírus-járvány és az otthoni munka is lassította. A GameSpot kiemeli, hogy az NPC-k mennyisége akkora gondot okozott, hogy Los Angelesben külön stúdiót hoztak létre csak a mellékszereplők megírására és animálására. „Az előrejelzések, amiket kaptunk, rémisztőek voltak” – mondta Nelson. Ez volt az első csúszás egyik fő oka is. A Rockstar azt is cáfolta, hogy a játék 1,5 milliárd dollárba került volna, a valós összeget viszont nem árulta el.

A Red Dead Redemption 2 fejlesztését kísérő túlórázásról Jennifer Kolbe kiadási vezető azt mondta, az „igazi önvizsgálat volt”. „Nem volt tökéletes, de biztosan jobb, mint a Red Dead 2-nél.” A cég ugyanakkor jelenleg is munkaügyi perben áll Skóciában, mert 34 munkatársat bocsátott el, akik szerint szakszervezet-ellenes lépés történt. A per lezárása novemberre csúszott. A bíróságon egy, a fejlesztők Discord-szerverén tartott besúgó is szóba került. A 2022-es kiszivárogtatásról Garbut azt mondta, olyan volt, „mintha valaki a szennyesedben turkálna”.
Amikor kiderült, hogy a 2026 májusi dátum sem tartható, Kolbe telefonon szólt Strauss Zelnicknek, a Take-Two vezérigazgatójának. A válasz Kolbe emlékei szerint ez volt: „Ugye csak viccelsz? Kérlek, mondd, hogy viccelsz.” A GTA 6 végül november 19-én jelenik meg PS5-re és Xbox Series X|S-re. A Rockstar szerint a következő játékukra nem kell újabb nyolc évet várni. „A motor, az eszközök és a csapat, amit ezen a projekten felépítettünk, lehetővé teszik, hogy gyorsabban haladjunk” – mondta Phil Hooker. A cég korábbi írója, Dan Houser közben saját stúdiójával dolgozik új játékokon.