Az Xbox új csapatot hozott létre, amely a játékok visszafejtésével, portolásával és AI-alapú átdolgozásával kísérletezik. Asha Sharma, az Xbox vezérigazgatója október 13-án belső levélben jelentette be az Xbox Labst. A levelet az Xbox Wire is közzétette. Sharma azzal indokolta a lépést, hogy az elmúlt hetekben sorra jelentek meg olyan projektek, amelyekben játékokat villámgyorsan visszafejtettek, és olyan hardverre írtak át, amelyre eredetileg sosem készültek.
A levél szerint Windowsos játékokat ültettek át Apple Siliconra, vagy WebAssembly és WebGPU segítségével böngészőben futtatták őket. Utóbbit a böngészők már közel 90 százaléka támogatja. Még meglepőbb, hogy a legnagyobb játékok egy részét egy másik játék forráskódjába „remixelték”. A Windows Central példaként a néhány hete elterjedt, AI-jal visszafejtett, 128 játékos Halo-módot említi. Sharma szerint ezek a kísérletek megkérdőjelezik az iparág régi alapvetéseit, például a szoftver és a hardver összekötöttségét, de a játékosoknak egyértelműen jót tesznek, „még akkor is, ha (és néha éppen azért, mert) a meglévő üzleti modelljeinket kihívás elé állítják”.
Az Xbox Labs játékfejlesztőkből, mérnökökből és kutatókból álló kis csapat lesz, amely az új ötleteket kipróbálható funkciókká alakítja. Sharma szerint nyíltan fognak fejleszteni, és a sikert azon mérik, hogy többen játszanak és alkotnak-e. Az AI-ágensek első nagy terepe a programozás lett, mert ott meg tudják írni, futtatni és tesztelni a kódot. A játékok Sharma szerint sok hasonló tulajdonsággal bírnak, és az Xbox-játékokkal évente több mint 72 milliárd órát töltenek el, nagyjából ötször annyit, mint amennyi időt világszerte kódírásra fordítanak. Az elkészült eszközöket a cég az iparág más fejlesztőivel is megosztaná.
A little behind the scenes of labs.xbox.com 👀
— Adrián Mato (@adrianmg) October 13, 2026
A labs.xbox.com oldal már elérhető, egyelőre csak e-mailes feliratkozással. Sharma hangsúlyozta, hogy a prioritások nem változnak: az Xbox továbbra is kitart a saját hardvere, a nagy játékok és a szellemi tulajdon védelme mellett. Ez a hangsúly érthető, hiszen a bejelentés egy nappal azután jött, hogy az Epic Games is AI-alapú fejlesztésre állt át. Sharma a múlt heti belső értekezleten arról beszélt, hogy az Xbox nem élhet csak a múltjából. A Windows Central szerint egyelőre nem tudni, mikor jutnak el az első Xbox Labs-fejlesztések a játékosokhoz.