Elkészült a CD Projekt Red új, saját fejlesztésű világának koncepciója, de a Hadar kódnevű játék még az előgyártás előtt tart. Ezt Michał Nowakowski, a stúdió egyik vezérigazgatója mondta a PAP Biznes lengyel gazdasági hírportálnak. A Hadart 2022 októberében jelentették be, és ez lesz a CD Projekt első teljesen saját szellemi tulajdona. A The Witcher Andrzej Sapkowski regényein, a Cyberpunk 2077 Mike Pondsmith szerepjátékán alapul, a Hadar viszont semmilyen meglévő műre nem épül.

„Ez volt eddig a legnagyobb vállalkozás, ami néhány jó évünkbe telt, de most már elmondhatjuk, hogy egységes elképzelésünk van erről a világról és a kulcselemeiről. A csapat megkezdte a munkát a játékon, bár ez még nem az előgyártás” – mondta Nowakowski. „Jelenleg kisebb prototípusok készülnek, és a játékmenet egyes elemeit is teszteljük.” A stúdió márciusban azt közölte, hogy a prototípusok Unreal Engine-ben készülnek, és a világ alapjai más termékekhez is kiindulópontot adhatnak.

A Hadar egyelőre kis projekt. Az Eurogamer a CD Projekt szeptemberi pénzügyi jelentésére hivatkozva azt írja, hogy július 31-én 33-an dolgoztak rajta. A The Witcher 4-en 519-en, a Cyberpunk 2-n 184-en, a The Witcher-univerzumban játszódó többjátékos Sirius projekten 84-en. A Siriust nemrég leépítés érintette. Nowakowski szerint ennek az volt az oka, hogy a csapat nagyobbra nőtt, mint amennyit a projekt aktuális fejlesztési szakasza indokolt.

Witcher 4, Witcher 3 és a dobozos játékok

A The Witcher 4-et Nowakowski „eddigi legambiciózusabb produkciójuknak” nevezte, amely PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X|S-re készül, a megjelenését 2028-ra tervezik. „Nem akarjuk ismételni magunkat. Az a célunk, hogy minden játékunk új megoldásokat hozzon a történetmesélésben, a játékmenetben, a fő- és mellékküldetésekben” – mondta. Azt szeretnék, hogy a játékosok biztosak lehessenek benne: a cím feszegeti a szerepjátékok határait, és technológiailag fejlett.

A stúdió elégedett a The Witcher 3 Remastered eladásaival. Nowakowski szerint a játék az őszi akciók után is jobban fogy, mint a remaster előtt. A megjelenés napján a Steamen több mint 120 ezren játszottak vele egyszerre, október 4-én pedig közel 138 ezren, ami új rekord. A 2027-re ígért Songs of the Past kiegészítő a Blood and Wine-hoz hasonló méretű lesz, a Fool’s Theory stúdióval közösen készül.

Arról is szó esett, hogy a hírek szerint a Sony 2028-tól kivezetné a fizikai lemezeket a PlayStationön. Nowakowski szerint ebben a stúdió nem sokat tehet: „Érdemes észben tartani, hogy a konzolgyártóknak saját préselőüzemeik vannak. Ha egy gyártó teljesen lezárja a fizikai kiadás útját, akkor egyszerűen nem lesznek ilyen kiadások.” A CD Projekt ennek ellenére dobozos változatokat is szeretne kiadni, még ha a dobozban végül csak egy kód és ajándéktárgyak lesznek is.